FAR adatszolgáltatás 2023. január 01-jétől (felnőttképzési törvény változása 2023.)

Még 2022. december 19-én jelent meg a Magyar Közlönyben a felnőttképzéssel összefüggő törvények módosítása. A módosítások közül sok lépett hatályba 2023. 01. 01-jétől.

Összeszedtem nektek a legfontosabb változásokat és ami nagyon fontos a teendőket is, mert azok is vannak.

Ami leginkább érinthet benneteket, az a FAR-ral kapcsolatos teendők.

A) Képzési ütem feltöltése a FAR-ba

2023. 01. 01-jétől számított 3 munkanapon belül fel kell töltened a FAR-ba a képzési ütemet, ha:

  • a folyamatban lévő képzések résztvevői közül legalább 1 résztvevő igényelt Képzési Hitelt vagy
  • van folyamatban lévő államilag támogatott képzésetek.

Akik régi motorosok, azok tudják, hogy korábban a FIR-be is fel kellett tölteni a képzési ütemet. De az újak kedvéért nézzük meg, hogy milyen adatokat kell tartalmaznia a képzési ütemnek:

  • a képzési csoport szerinti haladásának napokra,
  • időpontokra és
  • helyszínekre bontott,
  • óraszám szerinti ütemezését.

Ez a dokumentum lehet bármilyen formátumú, én a pdf-et javaslom.

Ha kifutsz a határidőből, akkor már az év elején elkövettél egy súlyos jogszabálysértést, amiért hatósági ellenőrzéskor büntetés jár. Fontos, hogy 2023. 01. 01-je után indult képzésekre is vonatkozik a képzési ütem feltöltésének a kötelezettsége.

Ezen adatszolgáltatási kötelezettség a zárt rendszerű elektronikus távoktatás keretében megvalósuló képzésekre, a belső képzésekre és a jogszabály alapján szervezett képzésekre nem terjed ki.

B) Képzési programot előminősítő szakértő adatainak feltöltése a FAR-ba

2023. 01. 01-jétől számított 3 munkanapon belül fel kell töltened a FAR-ba a képzési programot előminősítő szakértő adatait, ha:

  • van olyan folyamatban lévő képzésed, amelyhez képzési program kapcsolódik.

Az alábbi adatokat kell feltöltened a folyamatban lévő képzések adatlapján:

  • a képzési programot előminősítő felnőttképzési szakértő nevét,
  • a felnőttképzési szakértő nyilvántartásba vételi számát,
  • a képzési program előminősítésének az időpontját.

E rendelkezés beiktatását az összeférhetetlenség kizárása indokolja annak megakadályozása érdekében, hogy a felnőttképzőt érintő ellenőrzési folyamat során az előzetes minősítést végzett felnőttképzési szakértőt – ugyanazon intézményt érintően – a hatóság szakértőként rendelje ki.

Fontos, hogy 2023. 01. 01-je után indult képzésekre is vonatkozik az adatok feltöltésének a kötelezettsége.

C) Aláírt tanúsítványok feltöltése a FAR-ba

A felnőttképzőnek a képzés befejezését követően kiállításra kerülő tanúsítványt legkésőbb annak aláírását követő két munkanapon belül a FAR-ba kell feltöltenie.

A rendelkezés az engedélyhez kötött felnőttképzési tevékenység esetén kötelező előírás, mivel a tanúsítvány kiállításának törvényi kötelezettsége is e körre vonatkozik. Ugyanakkor a FAR nem kötelező jelleggel lehetővé teszi a bejelentéshez kötött tevékenység esetén is a tanúsítványoknak a rendszerbe történő visszatöltését.

A rendelkezést a 2023. január 1-jén folyamatban lévő képzésekre is alkalmazni kell, így azon képzések esetében, amelyek befejezésének időpontja 2023. január 1-jét megelőző időpontra esik, és 2023. január 1-jén vagy azt követően kizárólag a tanúsítvány kiállítására kerül sor, a tanúsítványokat nem szükséges visszatölteni.

D) A képzés megvalósításával összefüggő dokumentumok vezetése

Pontosításra került, hogy a felnőttképzőnek a képzés megvalósításával kapcsolatban milyen dokumentumot kell vezetnie 2023. 01. 01-jétől:

  • a személyes jelenlétet igénylő kontaktórákon vezetett, a képzésben részt vevő személy által aláírt jelenléti íveket,
  • a személyes jelenlétet nem igénylő kontaktórás és nem kontaktórás foglalkozások esetében a jelenlétet, a képzési tevékenység teljesítését igazoló dokumentumokat.

Természetesen ezt is alkalmazni kell azokra a képzésekre, amelyek folyamatban vannak 2023. 01. 01-jén.

E) Felnőttképzési hirdetési tartalmak szabályozása

A felnőttképző a jövőben nem használhat olyan elnevezéseket a képzéseire, amelyek megegyeznek más képzési rendszerekben (szakképzés, felsőoktatás, jogszabály alapján szervezett képzések) használatos képzések elnevezéseivel, illetőleg a hirdetései, tájékoztatói utalást sem tartalmazhatnak az ezen képzéseken megszerezhető végzettségekre, vagy a képzések elvégzésével betölthető tevékenységekre, munkakörökre. Az ezen rendelkezés megsértése súlyos jogszabálysértésnek minősül!

És egy utolsó dolog. 🙂 Ha nem tudod, hogy rád vonatkoznak-e a FAR-ral kapcsolatos teendők, akkor lépj be a FAR-ba. Ha minden igaz, csak azoknál a képzéseknél jelennek meg a feltöltési lehetőségek, amelyekre vonatkozik. Kérlek, ne hagyatkozz erre, mert a rendszer lehet hibás és bizony hatósági ellenőrzéskor ez nem fog számítani!

 

Hozzászólás