Tanuló, hallgató, résztvevő? Hogyan nevezhetjük a felnőttképzésbe becsatlakozókat?

Kérlek vedd figyelembe, hogy ez már egy archív anyag!

 

Újból jövök a mániámmal, a fogalmak magyarázatával 🙂

Sokan nem értik, hogy miért van erre szükség. A következő kérdés is banálisan hangzik. Hogyan nevezhetjük a felnőttképzésbe becsatlakozókat? Egy laikus joggal kérdezhetné, hogy nem teljesen mindegy? Lehet tanuló, hiszen tanulni jár oda. Vagy majdnem olyan, mintha főiskolára járna, szóval lehetne hallgató is.

Viszont, ha megnézzük a törvényi hivatkozást és ennek megfelelően szeretnénk eljárni, akkor bizony figyelnünk kell a megnevezésre. Meg is mondom, hogy miért.

A közoktatási törvényben az szerepel, hogy a tanuló az iskolával tanulói jogviszonyban áll. Tehát itt meg is kaptuk a választ, hogy miért nem nevezhetjük a felnőttképzésben résztvevőket tanulónak, hiszen a felnőttképzést végző intézménnyel nem állnak tanulói jogviszonyban.

A felsőoktatási törvény szerint pedig a felsőoktatási intézményben tanuló személyt hallgatónak nevezzük, aki a felsőoktatási intézménnyel létesít hallgatói jogviszonyt. A válasz hasonló az előzőhöz, a felnőttképzésben résztvevő nem áll az intézménnyel hallgatói jogviszonyban, tehát nem nevezhetjük hallgatónak.

Javaslatom nagyon egyszerű. Nevezzük őket résztvevőknek, ügyfélnek, megrendelőnek (céges képzés esetén) 🙂

 

Megszűnő OKJ-s képzések 2016

Kérlek vedd figyelembe, hogy ez már egy archív anyag!

 

A 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet alapján a következő szakképesítések és szakképesítés-ráépülések szűnnek meg  2016. szeptember 1-jétől. Tehát, ha még ebben a formában indítani szeretnétek ezeket a szakképesítéseket, akkor 2016. augusztus 31-ig tehetitek ezt meg.

A mellékelt táblázatban (megszűnő szakképesítések) zölddel jelöltem azokat a szakmacsoportokat, amelyekben nem csak elkészíteni tudom a képzési programot, de előminősíteni is.

  • Ápolási asszisztens
  • Bányaipari technikus
  • Dízelmotoros vasúti jármű szerelője
  • Egészségügyi asszisztens
  • Erdészeti és vadgazdálkodási technikus
  • Édesipari termékgyártó
  • Élelmiszeripari szakmunkás
  • Filmhangtervező
  • Gyakorló fodrász
  • Gyakorló gyógyszertári asszisztens
  • Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens
  • Gyógy- és sportmasszőr
  • Gyógyszeripari laboratóriumi technikus
  • Hangosítórendszer tervező technikus
  • Hulladékfelvásárló és -telepkezelő
  • Informatikai rendszergazda
  • Internetes alkalmazásfejlesztő
  • Irodai asszisztens
  • Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens
  • Kiadványszerkesztő
  • Kőműves és hidegburkoló
  • Közművelődési szakember II.
  • Laboratóriumi technikus
  • Látszerész és fotócikk-kereskedő
  • Logisztikai ügyintéző
  • Matróz-gépkezelő
  • Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó
  • Nyomdaipari gépmester
  • Ötvös, fémműves
  • Rendezvénytechnikus
  • Repülőgépész
  • Repülőgépsárkány-szerelő
  • Szállítmányozási ügyintéző
  • Ügyviteli titkár
  • Vasúti személyszállítási ügyintéző
  • Vasúti villamos jármű szerelője
  • Vasúti vontatott jármű szerelője
  • Vasútijármű-technikus
  • Vegyipari technikus
  • Vendéglátásszervező-vendéglős
  • Vendéglátó eladó
  • Víz- és csatornaműkezelő
  • Vízépítő technikus
  • Vízgazdálkodó szaktechnikus
  • Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó
  • Vájár

Mikor van szükséged felnőttképzési engedélyre?

  • Ha áfamentesen szeretnéd adni a képzéseidet.
  • Ha azt szeretnéd, hogy a pályázati pénzeket (VEKOP, GINOP) nálad költsék el a megrendelők.
  • Ha szakmára felkészítő szakmai oktatást szeretnél indítani.
  • Ha szakképesítésre felkészítő szakmai képzést szeretnél indítani.
  • Ha akkreditált vizsgaközpont szeretnél létrehozni.

Mikor van szükséged a bejelentésre?

  • Ha a tevékenységed a felnőttképzési tevékenységek közé tartozik.
  • Ha célirányosan, szervezetten tartod a képzéseket és kompetencia kialakításáról vagy kompetenciafejlesztésről van szó.

Miben segíthet a felnőttképzési szakértő?

  • Abban, hogy eligazodj a törvények, rendeletek sűrűjében.
  • Felkészít az ellenőrzésekre, hogy ne érjen meglepetés.
  • Segítséget nyújt, hogy megfelelően dokumentáld a képzéseket.