Figyelem, határidő közeledik!!!!

Kérlek vedd figyelembe, hogy ez már egy archív anyag!

 

Ne felejtsétek el, hogy a felnőttképzést folytató intézménynek a megelőző évi árbevétel összegét az NSZFH részére be kell jelenteni!

Ehhez ide kattintva a formanyomtatványt le tudjátok tölteni és kizárólag elektronikus úton el tudjátok küldeni a felnottkepzesiengedely@lab.hu e-mail címre.

Határidő: 06. 15.

Az alábbi linken Vagyoni biztosíték címen további információkat olvashattok.

A felnőttképzésről szóló 2013.évi LXXVII. törvény módosítás

Korábban már kitettem nektek egy linket , ahol a Törvényjavaslatot teljes egészében olvashatjátok el. Most viszont bemutatom a legfontosabb változásokat.

Az első javaslat, hogy a felnőttképzést folytató intézménynek a felnőttképzési tevékenységét kizárólag saját szervezetén belül kell elvégeznie, vagyis nem lehet alvállalkozóként más intézményeket igénybe venni a képzés megvalósítására. Természetesen továbbra is megengedett a külső oktatókkal kötött megbízási szerződés, a terembérleti szerződést és a képzés gyakorlati részének megvalósítására vonatkozó szerződés.

A hatályba lépés napja várhatóan 2015. június (pontosabban: a törvény kihirdetésétől számított 8. nap)

Modulzáró vizsgákra vonatkozó változtatás is megjelenik a törvényjavaslatban, miszerint a felnőttképzést folytató intézmény csak akkor szervezheti a modulzáró vizsgákat, ha a képzésben résztvevők részt vettek az érintett szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben. Minden más esetben az állami intézmény szervez modulzáró vizsgát.

Szintén újítás, hogy a felnőttképzést folytató intézmény OKJ-s képzés esetén a modulzáró vizsgával kapcsolatban a hatóság részére elektronikus úton 3 nappal a vizsga előtt adatot szolgáltat

  • a szakképesítés és a modulok megnevezéséről,
  • a modulzáró vizsga napjáról, kezdő időpontjáról és helyszínéről,
  • a vizsgán résztvevők számáról.

A hatályba lépés napja: 2016. január 1.

A hirdetés szabályait is szigorítani kívánják. A következőkre kell figyelnie a felnőttképzést folytató intézménynek:

  • a hirdetésekben és tájékoztatókban el kell különülnie a engedélyeztetett és az engedéllyel nem rendelkező képzéseknek
  • a hirdetésekben és a tájékoztatókban fel kell tüntetni a képzésekhez tartozó nyilvántartási számot
  • ha az általa meghirdetett OKJ szerinti képzésre vonatkozó engedéllyel nem rendelkezik, akkor a hirdetéseiben és tájékoztatóiban nem használhat olyan elnevezést a képzéseire, amely megegyezik bármely OKJ szerinti szakképesítés megnevezésével
  • hirdetései és írásbeli vagy szóbeli tájékoztatói nem tartalmazhatnak utalást OKJ szerinti szakképesítés megszerzésének lehetőségére, ha az intézménynek nincs rá engedélye.

A hatályba lépés napja várhatóan 2015. június (pontosabban: a törvény kihirdetésétől számított 8. nap)

Ha a felnőttképzést folytató intézmény olyan OKJ-s képzést hirdet, vagy tart, vagy az OKJ-s bizonyítvány megszerzésének lehetőségére utal, amelyre nincs engedélye, a kötelező legkisebb munkabér havi összege húszsorosának megfelelő bírságot szab ki a hatóság, vagyis 2.100.000 Ft-ot (105.000 Ft x 20).

A hatályba lépés napja: 2015. szeptember 1.

 

Mikor van szükséged felnőttképzési engedélyre?

  • Ha áfamentesen szeretnéd adni a képzéseidet.
  • Ha azt szeretnéd, hogy a pályázati pénzeket (VEKOP, GINOP) nálad költsék el a megrendelők.
  • Ha szakmára felkészítő szakmai oktatást szeretnél indítani.
  • Ha szakképesítésre felkészítő szakmai képzést szeretnél indítani.
  • Ha akkreditált vizsgaközpont szeretnél létrehozni.

Mikor van szükséged a bejelentésre?

  • Ha a tevékenységed a felnőttképzési tevékenységek közé tartozik.
  • Ha célirányosan, szervezetten tartod a képzéseket és kompetencia kialakításáról vagy kompetenciafejlesztésről van szó.

Miben segíthet a felnőttképzési szakértő?

  • Abban, hogy eligazodj a törvények, rendeletek sűrűjében.
  • Felkészít az ellenőrzésekre, hogy ne érjen meglepetés.
  • Segítséget nyújt, hogy megfelelően dokumentáld a képzéseket.