Felnőttképzési Információs Rendszer

Kérlek vedd figyelembe, hogy ez már egy archív anyag!

 

2015. május 1-jétől megkezdte működését a Felnőttképzési Információs Rendszer, vagyis a FIR, melyben csak a 2015. május 1-jét követően induló képzésekre vonatkozóan kell adatszolgáltatást nyújtanotok.

A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 15. § (1) bekezdésében előírt adatszolgáltatási kötelezettségeteknek ezen a felületen (https://finy2-2015.munka.hu) tehettek eleget. Belépni a FINY3 adataival tudtok (a felhasználónév és a jelszó is ugyanaz).

A FIR rendszerben valamennyi felnőttképzési engedéllyel rendelkező képzőnek kell adatot szolgáltatnia a 2013. évi LXXVII. törvény alapján engedélyeztetett képzéseire vonatkozóan.

Azok a képzések, melyeket a FINY2-be rögzítettetek, archiválódtak, és ezeket a képzéseket már nem tudjátok elérni, így módosítani sem lehet. Viszont emiatt nem érhet benneteket hátrány.

Jó hír, hogy visszamenőleg nem kell bejelentést tenni, hiszen ahogy korábban is említettem csak a 2015. május 1-je után induló képzésekre vonatkozik az adatszolgáltatás 🙂

Adatszolgáltatási határidők

Kérlek vedd figyelembe, hogy ez már egy archív anyag!

 

Nagyon fontos, hogy az adatszolgáltatás időben történjen meg, hiszen a mulasztás bírságot vonhat maga után, és azt senki sem szeretni….

Ezért a legfontosabb határidőket összegyűjtöttem nektek az adatszolgáltatást illetően:

  • az engedélyeztetett képzés indításáról legkésőbb a képzés első képzési napját megelőző 3. napig kell adatot szolgáltatnotok;
  • ha a képzés kezdő napjára és a résztvevők létszámára vonatkozóan következett be változás, azt az adatváltozás keletkezésével egyidejűleg, de legkésőbb az adatváltozás keletkezésének napján kell módosítanotok;
  • ha az ütemezésre és a képzés befejezésének napjára vonatkozóan következett be változás, azt az adatszolgáltatásban szereplő időpontok bekövetkezéséig kell bejelentenetek;
  • az elégedettségméréssel összefüggésben a kötelező kérdésekre adott válaszok átlageredményét képzésenként és kérdésenként legkésőbb a képzés befejezését követő 45 napon belül kell bejelentenetek.

(2013. évi LXXVII. törvény 15. §-ában keressétek az alábbi linken: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300077.TV)

 

Mikor van szükséged felnőttképzési engedélyre?

  • Ha áfamentesen szeretnéd adni a képzéseidet.
  • Ha azt szeretnéd, hogy a pályázati pénzeket (VEKOP, GINOP) nálad költsék el a megrendelők.
  • Ha szakmára felkészítő szakmai oktatást szeretnél indítani.
  • Ha szakképesítésre felkészítő szakmai képzést szeretnél indítani.
  • Ha akkreditált vizsgaközpont szeretnél létrehozni.

Mikor van szükséged a bejelentésre?

  • Ha a tevékenységed a felnőttképzési tevékenységek közé tartozik.
  • Ha célirányosan, szervezetten tartod a képzéseket és kompetencia kialakításáról vagy kompetenciafejlesztésről van szó.

Miben segíthet a felnőttképzési szakértő?

  • Abban, hogy eligazodj a törvények, rendeletek sűrűjében.
  • Felkészít az ellenőrzésekre, hogy ne érjen meglepetés.
  • Segítséget nyújt, hogy megfelelően dokumentáld a képzéseket.