Változás várható az „A” képzési kör engedélyezésében is

A múlt héten írtam arról nektek, hogy a felnőttképzést is érintő törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűléshez.

Változás várható az „A” képzési kör, azaz az OKJ-s képzések engedélyezésében is. A képzési program elkészítésekor a modulzáró vizsgákkal kapcsolatos információkat kell kibővíteni. Ugyanis, ha a törvényjavaslatot elfogadják, akkor 2018. január 01-jétől a képzési programnak tartalmaznia kell a modulzáró vizsga:

  • formáját és ütemezését,
  • lefolytatása során keletkezett és kezelt dokumentumok megnevezését,
  • tevékenységeinek tartalmát, időtartamát, helyszínét,
  • a megszerezhető minősítéseket és az egyes minősítésekhez tartozó követelményeket,
  • sikertelen teljesítés következményeit.

Valószínű, hogy 2018. január 01-je után induló engedélyezett képzési programokat ennek megfelelően módosítani kell.

Változás várható a „D” képzési kör engedélyezésében

2017. 11. 07-én benyújtott törvényjavaslat alapján jelentősen változhat az egyéb képzés, azaz a „D” képzési kör fogalma. Ha a törvényjavaslatot elfogadja az Országgyűlés, akkor az alábbira módosul a szakmai képzés („D” képzési kör) fogalma: „a harminc óra képzési időt nem meghaladó időtartamú bármely képzés, vagy olyan, harminc óra képzési időt meghaladó időtartamú képzés, amely az általános műveltség növelését, megnevezhető szakképesítéshez, szakmai végzettséghez vagy nyelvi képzettséghez nem köthető kompetenciák fejlesztését célozza, hozzájárul a felnőtt személyiségének fejlődéséhez, a társadalmi esélyegyenlőség és az állampolgári kompetencia kialakulásához;”

A kulcs a mondat első felében van , vagyis bármilyen képzést (szakmait és nyelvi képzést is) „D” körben lehet engedélyeztetni, ha 30 órás vagy annál rövidebb lesz a képzés.

 

Mikor van szükséged felnőttképzési engedélyre?

  • Ha áfamentesen szeretnéd adni a képzéseidet.
  • Ha azt szeretnéd, hogy a pályázati pénzeket (VEKOP, GINOP) nálad költsék el a megrendelők.
  • Ha szakmára felkészítő szakmai oktatást szeretnél indítani.
  • Ha szakképesítésre felkészítő szakmai képzést szeretnél indítani.
  • Ha akkreditált vizsgaközpont szeretnél létrehozni.

Mikor van szükséged a bejelentésre?

  • Ha a tevékenységed a felnőttképzési tevékenységek közé tartozik.
  • Ha célirányosan, szervezetten tartod a képzéseket és kompetencia kialakításáról vagy kompetenciafejlesztésről van szó.

Miben segíthet a felnőttképzési szakértő?

  • Abban, hogy eligazodj a törvények, rendeletek sűrűjében.
  • Felkészít az ellenőrzésekre, hogy ne érjen meglepetés.
  • Segítséget nyújt, hogy megfelelően dokumentáld a képzéseket.