A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény módosítása

Az összefoglalóban a felnőttképzési törvény módosítását olvashatod. A törvény módosítása 2021. január 01-jétől hatályos.

A felnőttképző adatszolgáltatási kötelezettsége

15. § A felnőttképző

a) az oktatás, képzés megnevezésére, jellegére, helyére, óraszámára, első képzési napjára és – a zárt rendszerű elektronikus távoktatás keretében megvalósuló képzés kivételével – befejezésének tervezett időpontjára,

b) a képzésben részt vevő személyek természetes személyazonosító adataira, elektronikus levelezési címére, valamint legmagasabb iskolai végzettségére,

c) a képzési díjra és annak költségviselőjére vonatkozó adatot szolgáltat a felnőttképzési államigazgatási szerv részére a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerében.

Az adatszolgáltatási kötelezettségnek legkésőbb a képzés megkezdésének időpontját, az adatokban bekövetkezett változás esetén legkésőbb az adatváltozás keletkezését követő harmadik munkanapig, belső képzés esetén annak a negyedévnek az utolsó napjáig kell eleget tenni, amelyikbe a belső képzés befejezésének időpontja esik.

A személyazonosító adatok a következők:

  • családi és utónév,
  • születéskori családi és utónév,
  • születési hely és idő,
  • édesanya születéskori családi és utónév.

A képzésben résztvevő személy alábbi adatairól már nem kell adatot szolgáltatni:

  • neme,
  • lakcíme,
  • adóazonosító jele.

A FAR a személyazonosító adatokat rögzítés után ellenőrzi. A hibásan rögzített adatok esetén a rendszer figyelmeztetést küld, melyet javítani szükséges. Fontos, hogy az adatszolgáltatás akkor minősül teljesítettnek, ha a személyazonosító adatok a valóságnak megfelelően kerülnek rögzítésre.

Megszűnik továbbá az OSAP keretében történő külön adatszolgáltatási kötelezettség.

A felnőttképző adatkezelése

21. § (1) A felnőttképző a képzés lebonyolítása érdekében kezeli

a) a képzésben részt vevő személy

aa) természetes személyazonosító adatait és – az oktatási azonosító szám kiadásával összefüggésben – oktatási azonosító számát,

ab) elektronikus levelezési címét és

ac) legmagasabb iskolai végzettségére vonatkozó adatát.

b) a képzéssel összefüggő adatokat, amelyek a képzésben részt vevő személy

ba)legmagasabb iskolai végzettségével, szakképesítésével, szakképzettségével és idegennyelv-ismeretével,

bb) a képzésbe történő belépésével és a képzés elvégzésével, illetve a képzés elvégzése hiányában a képzésből történő kilépésével,

bc) a képzés során történő értékelésével és minősítésével,

bd) a képzéssel összefüggő fizetési kötelezettségeivel és az igénybe vett képzési hitellel kapcsolatosak.

A képzésben résztvevő személy alábbi adataira már nem terjed ki a kötelező adatkezelés:

  • neme,
  • lakcíme,
  • adóazonosító jele,
  • állampolgársága,
  • levelezési címe,
  • telefonszáma,
  • társadalombiztosítási azonosító jele.

A felnőttképző tájékoztatási kötelezettsége

  1. § A felnőttképző köteles

a) a felnőttképzők nyilvántartásában szereplő nyilvántartási számát a felnőttképzési tevékenysége gyakorlása során használt képzési dokumentációban, a felnőttképzési tevékenységével kapcsolatos dokumentumokon feltüntetni, továbbá arról ügyfeleit és a képzésben részt vevő személyeket tájékoztatni.

A felnőttképzési tevékenység keretében kiállított számlán és más számviteli bizonylaton már nem kell feltüntetni a felnőttképzési nyilvántartási számát.

Változott a belső képzés fogalma a felnőttképzési törvény módosításaként

A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény módosítása során megváltozott a belső képzés fogalma 2020. 01. 01-jétől.

E törvény szerint „a belső képzés az olyan oktatás és képzés, amelyet a munkáltató

  • nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében,
  • (a jogszabály alapján szervezett oktatás, képzés kivételével) összesen 6 óra időtartamot meghaladó mértékben,
  • a saját, a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 4. § (2)-(6). bekezdése szerint partner vagy kapcsolódó vállalkozás , illetve beszállítójának foglalkoztatottja részére szervez.”

 

Mikor van szükséged felnőttképzési engedélyre?

  • Ha áfamentesen szeretnéd adni a képzéseidet.
  • Ha azt szeretnéd, hogy a pályázati pénzeket (VEKOP, GINOP) nálad költsék el a megrendelők.
  • Ha szakmára felkészítő szakmai oktatást szeretnél indítani.
  • Ha szakképesítésre felkészítő szakmai képzést szeretnél indítani.
  • Ha akkreditált vizsgaközpont szeretnél létrehozni.

Mikor van szükséged a bejelentésre?

  • Ha a tevékenységed a felnőttképzési tevékenységek közé tartozik.
  • Ha célirányosan, szervezetten tartod a képzéseket és kompetencia kialakításáról vagy kompetenciafejlesztésről van szó.

Miben segíthet a felnőttképzési szakértő?

  • Abban, hogy eligazodj a törvények, rendeletek sűrűjében.
  • Felkészít az ellenőrzésekre, hogy ne érjen meglepetés.
  • Segítséget nyújt, hogy megfelelően dokumentáld a képzéseket.