GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára (belső képzés)

Kérlek vedd figyelembe, hogy ez már egy archív anyag!

 

A képzésekkel kapcsolatos tudnivalókra és elvárásokra szeretném felhívni a figyelmeteket. Ezt az összefoglalót a GINOP-6.1.6-17 pályázat felhívása alapján készítettem.

A GINOP-6.1.6-17 pályázat keretén belül a képzések lebonyolítása belső képzésként vagy külső képzésként történhet.

Ebben a bejegyzésben a belső képzésekről fogok írni nektek.

Lehet, hogy most sok mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mi is lehet az a belső képzés. A belső képzés fogalmát a 2013. évi LXXVII. törvény fogalmazza meg. Belső képzés a munkáltató által a saját munkavállalói részére saját munkaszervezetén belül, nem üzletszerűen szervezett képzés, mely vagy a központi költségvetés vagy szakképzési hozzájárulás terhére valósítható meg.

A támogatható képzések legfeljebb 20%-a lehet belső képzés.

Az alábbi ábra segítségével látjátok, hogy melyek azok a képzések, melyeket belső képzésként lehet megvalósítani. Ezek a képzések mind a felnőttképzési törvény hatálya alá tartoznak.

 

 

Most nézzük meg, hogy mit jelentenek ezek a képzések.

Nyelvi képzés („C” képzési kör)

A GINOP-6.1.6-17 pályázaton belül kombinált nyelvi képzésre és egyéb nyelvi képzésre lehet pályázni a vállalatoknak.

A kombinált nyelvi képzés az általános nyelvi képzés és az egyéb nyelvi képzés egyidejű, egy képzésen belüli összekapcsolásával megvalósuló nyelvi képzés.

Az egyéb nyelvi képzés pedig bármely szakterületre kiterjedő szaknyelvi képzés.

Egyéb szakmai képzés („B” képzési kör)

Az egyéb szakmai képzés olyan, államilag el nem ismert szakmai végzettség megszerzésére irányuló képzés, amely valamely foglalkozás, munkakör vagy munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul.

Egyéb képzés („D” képzési kör)

Az egyéb képzés olyan képzés, amely az általános műveltség növelését, megnevezhető szakképesítéshez, szakmai végzettséghez vagy nyelvi képzettséghez nem köthető kompetenciák fejlesztését célozza, hozzájárul a felnőtt személyiségének fejlődéséhez.

Most nézzük, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni belső képzés megvalósítása esetén:

  • a képzéseket az engedélyezett képzési program alapján kell megtartani,
  • a képzés minimális óraszáma 20 óra legyen,
  • a képzés formája lehet egyéni felkészítés, csoportos képzés, távoktatás (Ha a távoktatást választod képzési formának, akkor azt mindenképpen vedd figyelembe, hogy a csak személyes jelenléttel járó kontaktóra, illetve konzultáció idejére lehetséges a képzésbe bevont munkavállalók személyi jellegű ráfordítása soron költséget elszámolni.),
  • a képzésben résztvevő munkavállalóval felnőttképzési szerzőst kell kötni a felnőttképzési törvényben meghatározottak szerint,
  • jelenléti ívet kell vezetni az elméleti, gyakorlati órákon, illetve a konzultációkon is, melyet a képzésben résztvevők minden alkalommal aláírnak, ezt a jelenléti ívet 5 évig meg kell őrizni,
  • a képzéseken történő részvételt elektronikus adathordozón is szükséges igazolni, ez azt jelenti, hogy fényképet, hangfelvételt vagy videót kell készíteni képzési naponként,
  • haladási naplót kell vezetni a képzésről, szintén 5 évig tárolandó,
  • a képzés elvégzésének igazolása a tanúsítványok, bizonyítványok kiállításával és a résztvevők számára való átadás dokumentálásával történik,
  • OSAP statisztikát kell készíteni és az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését igazoló adatlap eredeti példányát is 5 évig kell megtartani.

 

A következő bejegyzésben a külső képzések megvalósításáról lesz szó.

 

 

 

Hozzászólás